Keserédes Mese

Egy kóbor macska élt a városban, társa csupán a szabadság volt. Büszkén gondolt függetlenségére, soha nem akart emberek kedvenceként élni, annak minden előnye ellenére, még élelmet sem fogadott el tőlük, abból élt, amit vadászattal szerzett: egereket, patkányokat, olykor verebeket fogott. Egyik nap jóllakottan ment kedvenc pihenőhelyéhez árnyékként suhanva az emberek forgatagában, mire észbe kaphattak volna, hogy "Jé, ott egy macska!" ő már messze járt. A parkba érve azonban különös dologra lett figyelmes. Sírást halott. Egy lánytól származott. Nem tudta miért, de odament hozzá és a tekintetét fürkészte. Kis idő múlva a lány is észrevette, ránézett piros, duzzadt szemeivel és elapadtak könnyei, apró mosoly ült ki az arcára miközben mondott valamit. Szipogva az ölébe vette és simogatni kezdte. A macskának hevesen vert a szíve, eddig sohasem érintette ember, mégsem érzett félelmet, sőt inkább jóleső érzéssel töltötte el, hogy egy ilyen szép és érzékeny lány karjaiban lehet. Hirtelen furcsa hangra lett figyelmes, úgy tűnt belőle jön, életében először dorombolt. A lány vékony ujjait finoman húzta végig az állat szőrén, mintha lanton játszott volna és szívét melengette "hangszerének" játéka. Nem sokra rá beszélni kezdett, halk bizalmas hangon. A cica csukott szemmel hallgatta ezt a kedves és bársonyos hangot. Értett pár szót az emberi nyelvből, de nem figyelt a szövegre, tudta a lánynak csak arra van szüksége, hogy valaki meghallgassa. Mikor befejezte, a cica kinyitotta szemét és az övébe nézett, a lány tisztán kiolvashatta belőle "Igen, értem.". Elmosolyodott, úgy tűnt megkönnyebbült. Azóta legjobb barátokként éltek együtt. A cica ezzel elvesztette egyetlen kincsét, a szabadságát és rab lett a lány házimacskájaként. Ezt az édes rabságot viszont a világ minden kincséért sem cserélte volna el. Szerette a lányt és a lány viszontszerette őt, ámbár utóbbi ember lévén soha nem ismerte volna el érzéseit. A cica a kettesben töltött időt szerette a legjobban, a simogatások és bújások mind-mind apró csodák voltak az életében. Eleinte nem volt bátorsága, idővel viszont rászánta magát és pisze orrát a lányéhoz nyomta, ami a macskáknál a csókkal egyenértékű. A lány ezek után is bizalmába fogadta, mindent elmondott neki, nem voltak előtte titkai és mióta együtt voltak sokkal kevesebbet szomorkodott. Boldogok voltak együtt.
Azonban az emberek és macskák élete merőben más, míg a cica az évek alatt megöregedett a lány élete teljében volt. Egyik este a lány álmot látott, a cica volt benne, fiatal férfiként jelent meg, de szeméről azonnal felismerte. Búcsúzni jött, másra nem emlékezett belőle, csak hogy álma egy csókkal ért véget. Könnybe lábadt szemmel ébredt, tudta mi várja, mégis, mint a szakadékba zuhanó ember, aki az utolsó fűszálba próbál kapaszkodni, reménykedett. Hamar eljött a szembesülés, gyorsan és kegyetlenül. A cica kosárkájában feküdt, holtan. A lány találkozásuk helyén temette el őt.
Később új cicával próbálkozott, ám hamar visszavitte, mert csak még boldogtalanabbá tette a kis jövevény, sajnos nem Ő volt. Soha sem heverte ki igazán kedvese elvesztését.