Idézetek

Misuzu: Gao

Misuzu: Maradj a házamban!
Yukito: Na ide figyelj, még csak most találkoztunk. *Misuzu helyesel* Ráadásul gyanús múltú és ismeretlen történetű ember vagyok. Normális lenne ha egy ilyen valakinek megengednéd, hogy itt maradjon? Először is a mamád nem fogja megengedni.
Misuzu: A mamám nagyon laza így nem hiszem, hogy bármi probléma lenne. Oh, várjunk csak, nem szokás így beszélni a szülőkről, ugye?

Haruko: Milyen kapcsolat fűz Misuzuhoz?
*Misuzu egy táblát mutogat*
Yukito: Ööö... Osztálytárs.
Haruko: Heh, sokkal idősebbnek nézel ki.
*Misuzu egy újabb táblát mutogat*
Yukito(sármosan): Ne ess belém.
*Csattan a legyező Yukito fején*
Haruko: Mintha akarnék!

Haruko: Tényleg nem számít ha nincs hozzá tehetséged. Csak öntsd le a szomorúságod egy kis itallal!

Haruko: Haruko vagyok, Kamio Haruko
Yukito: Kérek még egy pohárral, hölgyem.
*Csattan a legyező Yukito fején*
Haruko: Hát nem megmondtam a nevem, akkor nem tudnál azon hívni?!

Misuzu: Ó, el fogok késni. Misuzu-chint elkapják!

Yukito:*miközben Misuzu halálpontos térképét nézi* Vajon ez a szíve világa?

Yukito: Add fel, te ördögi földöntúli teremtmény.

Yukito: Úgy néz ki, hogy vannak még olyan helyek ezen a bolygón, amikről nem is tudtam.

Kano: Elnevezlek a Szabadidő-bolygó második számú lakójának!
Yukito: És ki az egy?
Kano: Én. Potato a három.
Yukito: Mit csinál egy Szabadidő-bolygólakó?
Kano: Csak szabad. Ez a Szabadidő-bolygólakók sorsa. Potato szabadok vagyunk, igaz?
*Kis séta után*
Kano: Most az iskolába kell mennem. Szóval itt el kell válnunk.
Yukito: Nem egy Szabadidő-bolygólakó vagy?
Kano: Tényleg elhittél ilyesmit? Olyan gyerekes vagy! Viszlát!
Yukito: *magában* Aki ilyen egyenruhát hord, az mind ilyen furcsa?

Kano: Elgondolkoztál már valaha is, hogy mit csinálnál, ha mágikus erőd lenne?

Misuzu: Yukito-san! Hogy ment a munka?
Yukito: Nagy siker!
Misuzu: Wow, tényleg?
Yukito: Sajnálom, ez hazugság volt.

Misuzu: Mit csináltál?
Minagi: A napon sütkéreztem.
Misuzu&Yukito: Mi?
Minagi: Csak viccelődök. Már este van.

*Miközben Yukito az égbe repült Michiru rohamától*
Misuzu: Yukito-san... mint egy hulló levél!

Michiru: Te is Minagi osztálytársa vagy?
Yukito: Egy ártatlan járókelő, akit te löktél fel.
*Michiruból előtör a felismerés* Tudom! Minagi, ő egy perverz emberrabló, aki azért jött, hogy elvigye Michirut.
Misuzu: Ugyanazon az oldalon vagyok.
Yukito: Ki az emberrabló?!
Michiru: Nem jó! Izgatott lett. Lány bajban!

Michiru: Nincs semmi esélyed, ha te vagy az emberrabló, akinek nincs lakása.

Yukito: Mikor tegnap találkoztunk, ugyanezt csináltad.
Misuzu: Már kiskoromtól kezdve a gondolataim mindig is az égben szárnyaltak.
Yukito: Miért?
Misuzu: Nem tudom. Én csak... Úgy érzem, hogy a másik énem ott van. Hát nem romantikus? A gondolat, hogy az igazi énem ott van a felhők között csodálatosan hangzik. Képesnek lenni ellátni olyan messzire és közben minden oly jelentéktelennek tűnik a földön, és az ember képes felfedezni magában a másik iránti jóságot, nem gondolod?

Yukito: Számomra ez volt a kezdete egy nyárnak, mely rövid volt, mint a csillagfény villanása és oly hosszú, mint az örökkévalóság.

Yukito: Amit keresek, talán a te másik éned lesz. A felhőkön túl van egy lány, akinek szárnyai vannak. Széttárja a szárnyait és továbbrepül, hogy a szél továbbvigye a múlttól, úgy, mint nagyon rég.

Misuzu: Titokzatos álom. Álom az égről. A felhők közt voltam. Volt ott egy világ, melyet sohasem láttam azelőtt. Hiszem így most, látod a felhők felettem vannak, de az álmomban a felhők a lábaim alatt voltak. A felhők közti résen át láttam az óceán gyönyörű ragyogását. De még azt sem tudom megmondani, hogy milyen messze volt, mert minden a végtelenségig ért.
Yukito: Mondd, voltak szárnyaid álmodban?