Kapcsolatok

Itt az Airben levő párosok vagy épp triók, hogy és mintjét írom le, de vigyázat spoiler tartalom!!

Misuzu&Yukito

Misuzu mondhatni az utcáról szedte fel Yukitot, abban a reményben, hogy barátok lesznek és majd együtt játszanak, ezért ételt és szállást ad neki, persze Yukitonak mindezek után se áll szándékában kártyázni, bujócskázni meg hasonlók. Idővel azonban egyre jobban megismeri a lányt, átérzi helyzetét és betegségét, hamarosan pedig arra is ráeszmél, hogy ő a legfontosabb számára, emiatt nincs más vágya, mint újra mosolyogni látnia őt.

Misuzu&Haruko

Haruko Misuzu nagynénje, már kiskora óta ő neveli a lányt mégsem kerültek közel egymáshoz. Valójában Haruko szándékosan viselkedik elutasítóan, mert Misuzu törvény szerint nem az övé és nem bírna elviselni egy esetleges elválást, ha közben megszeretné őt. Persze ez csak elméletben működik, már rég a szívéhez nőtt ez az ügyetlen és aranyos lány, így végül elhatározza, hogy törvényesen is saját gyermekévé teszi és mindent újrakezdhetnek.

Misuzu&Kanna

Misuzu Kanna újabb reinkarnációja, akire így az átok is továbbszáll. Álmokat lát a múltról, emlékeket arról, amiket Kanna élt át, de egy embernek túl sok egy Yokujin lelke, emiatt Misuzu lassan gyengülni és felejteni kezd, szörnyű fájdalmak közepette, mígnem az utolsó álma láttán a történet szerint meg fog halni, ráadásul az átok miatt azok is veszélybe kerülnek, akik közel állnak hozzá.

Misuzu&Sora

Sorába Yukito költözött és visszatérünk vele a nyár elejére, ahol Misuzu befogadja, mint házi kedvencet és együtt élik újra az eseményeket, míg végül Sora ráébred arra ki is ő valójában.


Yukito&Kano

Yukito és Kano véletlenül találkoznak, miután a fiú alulmaradt a Potatóval való fogócskában és a folyóban kötött ki. Kano már a kezdetektől fogva sokat gúnyolódik vele és erre még rengeteg alkalma akad, mivel Yukito a nővére klinikáján kezd el dolgozni. Végül jó barátok lesznek és segít fényt deríteni Kano rejtélyes sérülésére is.

Yukito, Minagi&Michiru

Yukito, Minagi és Michiru az állomáson ismerkedtek meg és azóta is szívesen töltik együtt az időt. Yukito és Michiru mindig egymást szekálják, vagy verekednek, míg Minagi a maga elvarázsolt stílusában nagyon mókásnak tartja mindezt.

Yukito&Ryuuya

Yukito Ryuuya leszármazottja és nem a reinkarnációja, habár nagyon hasonlítanak egymásra. A családjukban generációról generációra száll a bábu, amit még anno Uraha készített és vele együtt a feladat egy lány kutatása után, akinek egyik fele az égben él és akinek csak ők lehetnek képesek megmenteni az életét.

Minagi&Michiru

Minagi és Michiru már kiskoruk óta jó barátok, a valóságban viszont Minagi teremtette a lányt Kanna egyik tollával, hogy pótolhassa elhunyt kishúgát, így Michiru egész létezése csak egy álom. Mindezzel Michiru is tisztában van, de próbálja élvezni az életet amíg lehet, még ha valójában nem adathatott meg neki ez az ajándék.

Kano&Hijiri

Kano és Hijiri testvérek, szüleik halála óta Hijiri egyedül vezeti a klinikát és neveli húgát. Mindezek miatt Kano csak felesleges tehernek érzi magát és amiatt is bűntudata van, hogy édesanyja egészsége a születése miatt romlott meg és halt meg végül, de ezekről sohasem beszél nővérének. Ráadásképp ott vannak még rejtélyes halucinációi, amivel csak újabb aggodalmat okoz Hijirinek.

Kanna, Ryuuya&Uraha

Ryuuya és Uraha segít Kannának megszökni börtönéből, majd megkeresni a lány édesanyját. Útjuk során egy kedves kis családdá cseperedtek, ahol Ryuuya és Uraha szülőkként vigyáznak Kannára, habár Uraha sokat ármánykodik az ügyben, hogy összehozza kettejüket.

Kanna&Ryuuya

Kanna és Ryuuya nagyon közel állnak egymáshoz. Kanna egyértelműen szerelmes a férfiba, Ryuuya viszont inkább csak barátként tekint rá, de így is szorosan kötődnek egymáshoz. Kész az életét is áldozni azért, hogy megvédje a lányt és szamurájhoz híven követi minden parancsát - még ha Kanna ezzel néha vissza is él - emellett minden álma, hogy biztonságos és boldog életet teremthessen neki, így teljesen elborul az elméje mikor megátkozzák, majd elragadják Kannát a szerzetesek.

Ryuuya&Uraha

Ryuuya és Uraha abban a palotában ismerkedtek meg, ahol Kannával is, kellemes napokat töltöttek ott hármasban és mikor mindez véget ért elhatározták, hogy megszöktetik Kannát és segítenek neki megkeresni édesanyját. Nagyon sokat törődnek vele, szinte már gyerekükként tekintenek rá, amit az eltűnése után sem hagynak abba. Uraháról kiderül ugyanis, hogy nagy spirituális ereje van, így esélyük lehet megtörni a Kannán lévő átkot, de ha mégsem talán a gyermekeik sikerrel járhatnának. Tehát gyors gyermeknemzésbe fogtak és azóta is az ő leszármazottaik küzdenek a lány lelkének megmentéséért, köztük Yukito is.