Kapcsolatok

Itt az Elfen Liedben levő párosok, hogy és mintjét írom le, de vigyázat spoiler tartalom!

Lucy/Nyu&Kouta

Lucy és Kouta még gyerekkorukban ismerték meg egymást és barátok lettek, de hamar el kellett válniuk, mert Koutáék csupán látogatóban voltak ott. Már az elválás gondolata is megrendítette Lucyt, ám mikor meglátta a fiút egy másik lánnyal féltékenységből és bosszúból lemészárolta Kouta húgát és édesapját. Kouta az ekkor ért sokk miatt nem emlékszik semmire a múltjából, így Nyura sem ismert rá mikor rátaláltak a tengerparton, majd hamar megkedvelték egymást. Azonban a fel-feltörő Lucy és Kouta visszatérő emlékei meggátolják a kapcsolatukat: míg Kouta nem tud megbocsájtani Lucynek azért, amit tett, Nyut őszintén szereti.

Kouta&Yuka

Kouta és Yuka unokatestvérek, már kiskoruk óta ismerik egymást. Yuka reménytelenül szerelmes a fiúba, ezért gyakran féltékenykedik Nyura, Kouta azonban bizonytalan az érzéseiben, mindenestre biztos, hogy kedveli őt.

Lucy&Kurama

Lucy egyetlen barátjával bújkált mikor a kutatóintézet emberei Kurama vezetésével rátaláltak. Egy mesterlövész készült végezni Lucyvel, de Aiko pajzsként használta magát ezzel megmentve a lány életét. Kurama egyezséget ajánlott, miszerint, ha Lucy önként bevonul az intézetbe, mindent megtesznek a barátnője megmentése érdekében. Lucy belement, de végül a lány meghalt, így bosszút esküdött, hogy mindenkit megöl, aki közel áll Kuramához és ugyanúgy szenvedjen, mint annak idején ő tette.

Lucy&Bando

Bando a kutatóintézet megbízásaként Lucy elfogására indul, de az ellene való küzdelemben csúnyán alulmarad - Lucy megroncsolja a szemeit és letépi az egyik karját - így bosszút esküszik és nem nyugszik addig, amíg meg nem öli Lucyt.

Lucy&Nana

Bando bukása után Nanát küldték Lucy befogására, de a küzdelemet ismét Lucy nyerte és apránként csonkítani kezdte szerencsétlen Nanát, egyedül annak köszönheti megmenekülését, hogy felbukkant Kurama. Később is összehozza őket párszor a sors, de néhány apróbb összecsapáson kívül már nem történik közöttük semmi komolyabb.

Nana&Kurama

Kurama mindig lányakét kezelte Nanát, hogy a lány kibírja az embertelen kísérleteket és ne boruljon el az elméje. Emiatt Nana egyetlen szerettjeként nagyon ragaszkodik hozzá és bármilyen parancsát feltétel nélkül teljesíti.

Nana&Mayu

Mayu először akkor pillantotta meg Nanát, mikor Lucy épp az egyik lábát kaszabolta le, majd később véletlenül találkoztak az utcán és Mayu megkönnyebülve, hogy az egész horrorjelenet csak egy álom volt hamar összebarátkoztak. Persze idővel kiderültek Nana titkai, de ez semmit sem változtatott a kapcsolatukon.

Mayu&Bando

Mayu talált rá Bandora miután Lucy ellátta a baját és mentőt hívott hozzá, ezért Bando későbbi találkozásukkor megadta neki a számát, hogy bármikor hívhassa, mivel az adósa. (A mangában ezt többször is megteszi)