Arm Slave

Az Arm Slave elnevezés az Armored Mobile Master-Slave System rövidítése. Hatalmas emberszerű felerősített páncélok, amelyek fél-gazda-szolga rendszere lehetővé teszi az együttműködést a pilótával. Az 1980-as években fejlesztették ki átlagosan 8-10 méter magasak, habár az animében 15-18 méteresnek ábrázolták őket. A Fekete Technológia termékei. A Föld vezető országai rendelkeznek velük, mint az USA, a Szovjet Unió, Németország, Franciaország és Japán. A legfejlettebb típusokkal mégis az Amalgam és a Mithril rendelkezik.

Előzmények
Az AS tervezetet az amerikaiak kezdték el, hogy felerősített külső vázú öltözéket fejlesszenek ki a szárazföldi katonák harci képességeinek fokozására. Az első prototípus az XM3 nem volt több egy 2 méteres felerősített külső váznál. Gyenge harci teljesítményt tanúsított tekintve, hogy kevés biztonságot adott miközben nehezen mozgott. Ezután a fejlesztés furcsa fordulatot vett, hisz míg a legtöbb vívmány egyre kisebb és kompaktabb formát vett fel az utód XM4 2 méterről 8 méteresre nőtt. Ennek köszönhetően a tervezők energiaforrásként lecserélhették az akkumulátorokat belső égésű motorokra. A súlyban rejlő erő és az Electro Active Polymers-ből (EAP) létrehozott mesterséges izmok miatt az XM4 már alkalmassá vált, hogy létrejöjjön belőle az első AS, az M4.

Első Generáció
Az M4 volt az első katonai Arm Slave. Mivel a technológia még mindig gyerekcipőben járt korlátoltan használták. Jelentősen lassabb reakcióidővel rendelkezett, mint a második generációs típusok, mechanikai és hidraulikai tartozékai fejletlensége miatt. A Muscle Package még nem létezett az elemek összeköttetéseiben. Leegyszerűsített ízületekkel kombinálva a primitív EAP izmok képtelenek voltak rugalmas mozdulatok vagy gyors válasz kifejtésére. Habár az M4-nek korlátolt volt a használhatósága elégnek bizonyult a projekt továbbfejlesztéséhez.

Második Generáció
A Szovjet Unió szintén csatlakozott az újszerű technika felhasználásához. Első típusuk az Rk-89 "Shamrock", majd rögtön utána az Rk-91 végül az általánosan elterjedt Rk-92 "Savage" volt. Durván 10 méter magasak először dízel, később a hatékonyabb benzines motorokkal szerelték fel. Az új fegyverek minden időjárási körülményen és minden terepviszonyon bevethető harci járművekké váltak, maximum 100 km/h sebességgel. Válaszként a szovjetek fejlesztésére az USA megalkotta az M6 Bushnell-t. További országok is csatlakoztak a két megahatalomhoz: Németország a "Drache", Nagy Britannia a "Cyclone", Franciaország a "Mistral II" és Japán a "Model 96" nevű Arm Slave-vel. Az, ami megkülönbözteti őket az első generációs típusoktól, hogy modern Muscle Package rendszerrel vannak felszerelve képessé téve őket gyors válaszra és precíz mozdulatokra. Jellemző rájuk, hogy futás közben a generátorok rendkívül hangosak. Említésre méltó még az M6A1, amit elsőként szereltek fel ECS rendszerrel.

Harmadik Generáció
Ez első harmadik generációs AS-t a Mithril fejlesztette ki M9 Gernsback néven. Ugyanezzel a típussal rendelkezik az USA is XM9 név alatt. A szovjetek a Zy-98 "Shadow" típussal képviseltetik magukat ezen a szinten. Az Amalgam előállította a Zy-98-on alapuló Plan1056 Codarl-t, a Mithril pedig az M9-en alapuló ARX-7 Arbalest-et. Mindkettő rendelkezik Lambda Meghajtóval.
Súlykönnyítővel és nagy erejű Palladium Reactorral felszerelkezve mindezt tiszta Muscle Package hajtóerővel párosítva az M9 Gernsback közel került az emberekéhez hű rugalmassághoz és mobilitáshoz. Halk mozgása az ECS alkalmazásával rendkívül nehézzé teszi a beazonosítását. A felszabadult tehernek köszönhetően több elektronikai szerkezetet lehetett betáplálni, mint tüzelési vezérlő rendszer, kárellenőrzés, ECS, stb a fejlett mesterséges intelligenciába. Mindez lehetővé téve az AS számára, hogy utasító és kommunikációs platformként levegye a pilóta válláról a terhet, aki így a harcra tud koncentrálni.

Irányítás
Az Arm Slave egy fél-gazda-szolga renszer által irányítható. Ez lehetővé teszi a gépezet számára, hogy kövesse pilótája mozdulatait emiatt nevezhető inkább felerősített öltözéknek, mint irányított robotnak. Az AS nem egy teljes mester-szolga pilóta rendszer, mivel egy teljes körű mozgás nyomon követése nem praktikus a szűkös pilótafülkében. Ezt a korlátozást az AS kompenzálja felerősítve a pilóta mozdulatait. A "fél" elnevezés a gép által elősegített mozdulatvezetésre utal.

AS Galéria

Rk-92 Savage (Szovjet, Második Generáció)


M6 Bushnell (USA, Második Generáció)


Mistral II (Francia, Második Generáció)


Model 96 (Japán, Második Generáció)


Zy-98 Shadow (Szovjet, Harmadik Generáció)


Plan1056 Codarl (Amalgam, Harmadik Generáció)


Plan1058 Codarl (Amalgam, Harmadik Generáció)


Plan1059 Codarl (Amalgam, Harmadik Generáció)


Plan1051 Behemoth (Amalgam, Harmadik Generáció)


Plan1211 Alastor (Amalgam, Harmadik Generáció)


ARX-7 Arbalest (Mithril, Harmadik Generáció)


M9D Falke (Mithril, Harmadik Generáció)


M9E Gernsback - Normál (Mithril, Harmadik Generáció)


M9E Gernsback - Antennával (Mithril, Harmadik Generáció)