Kapcsolatok Elég nehéz dolog a Kiddy Gradenél megállapítani ki milyen kapcsolatban áll a másikkal, mivel rengeteg a szereplő és sok mindent csak sejtelmes utalások között hagytak. Emiatt sehol sem állítom biztosan, hogy ez szerelmes ebbe vagy hasonlók, hanem ahol utaltak rá azt megemlítem, aztán mindenki döntse el maga miben hisz ;)Mindemellett felhívnám a figyelmet a spoiler tartalomra! Eclair&Lumiere Eclair több 100 éve talált rá Lumire az utcán, ezután hamar összebarátkoztak és azóta is társak. Nagyon szoros kötődés alakult ki közöttük, talán már nem is bírnának egymás nélkül élni. Lumiere épp emiatt próbálja elfojtani az Eclair iránti érzéseit, mert fél, hogy elveszíti, de nem sok sikerrel.Eclair&Armbrust Pontosan nem tudni miként ismerkedtek meg, de egy jó darabig viharos volt közöttük a kapcsolat: míg Eclairt Armbrust minden tette irritálja, a férfi direkt adja alá a lovat. Idővel azonban jobban megismerik egymást és barátok lesznek, némi kölcsönös vonzalommal, bár szerintem korai lenne konkrétan szerelmet mondani.Eclair&Eclipse Eclair és Eclipse megismerkedésük során még ellenségek voltak, de később társak lettek végül pedig Eclipse lett Eclair főnöke. Közeli barátok és habár Eclair jelenleg nem emlékszik a múltjára Eclipse sokat aggódik miatta, szinte már lányaként tekint rá.Eclair&Chevalier Eclair annak idején Chevalier nevelőanyja volt. Nagyon szerette és sokat törődött vele, de egy nap elvitték tőle mivel a fiú valójában nouvlesse leszármazott, ezután kapta meg mostani nevét is. Chevalier a későbbiekben politikai pályára lépett, hogy ha csak messziről, de óvhassa és figyelhesse drága mamáját.Lumiere&Tweedledee Lumiere és Tweedledee egy közös bevetésen ismerték meg jobban egymást és hasonló képességeiknek köszönhetően rögtön barátok lettek. Ezenkívül némi szemezgetés, ölelkezés, meg pirulás többről is árulkodik, de mindenki döntse el magának mennyit kombinál bele.Alv&Dvergr Alv és Dvergr társak, valójában Dvergr Alv édesanyja mégis nagyon távol állnak egymástól. Míg Dvergr csöndben figyeli és terelgeti lányát, addig Alv ugyanolyan eltaposható féregként bánik vele, mint bárki mással, aki az útjába áll.Armbrust&Mercredi Armbrust és Mercredi valójában társak, a GU ügynökei és általában kémkedéssel ütik el az időt. Biztos, hogy nagyon közel állnak egymáshoz, de arra, hogy szerelem is lenne közöttük nincs szilárd bizonyíték.Sinistra&Dextera Sinistra és Dextera társak, régi jó barátok, de semmi vérségi kötelék nincs közöttük, habár a sok együtt töltött idő után már szinte testvérként tekintenek egymásra.Tweedledee&Tweedledum Tweedledde és Tweedledum társak, ikertestvérek. Dee a dominánsabb kettejük közül és mindig lehurrogja a fiút, ha nővérének szólítja, vagy csak nem követi az illemet. Dum persze szófogadó kutyaként rögtön gazdájához siet, pedig mások előtt igencsak nagy a szája.Viola&Cesario Viola és Cesario társak, teljes ellentettjei egymásnak. Míg Viola egy kis dumaláda, Cesnél csoda, ha megszólal mégis sokat szoktak vitázni - igen úgyis lehet, hogy az egyik fél meg se szólal - főleg kaja ügyben, de mindig kibékülés lesz a vége Viola javára.Un-ou&A-ou Un-ou és A-ou társak, már a GOTT előtt is együtt dolgoztak. Jóbarátok és jól megértik egymást, habár elég különbözőek. Un-ou heves és nem törődöm, míg A-ou kimért és mindenből levonja a tanulságot. |
Főoldal
Vendégkönyv
Linkek
Linkelj
Statisztika
Köszönet
Szerkesztő
Archívum
Ah My Goddess
Air
Ai Yori Aoshi
Elfen Lied
Full Metal Panic
Kiddy Grade
andcsil folle ~ Chiisai
Dalszövegek Magyarul
Rejtvények
Tesztek
Tutorials |